Végül is te hívtál, és mondtad, hogy menjek, mert beszélgetni akarsz. Csak nem értem, akkor miért nem beszélsz hozzám? El akarsz veszíteni? Mert engem el lehet... Kezdem úgy érezni, hogy már nem látsz engem, pedig elég feltűnő vagyok. Ne csodálkozz, ha legközelebb hívsz, már nem megyek.
Elviselem, ha nem vagyok az első, csak ne bánts többet... és ne hagyd ezt elveszni.
Gondolom nektek is van olyan barátotok, akit szerettek, és tudjátok, hogy ez kölcsönös, de ő mintha kevesebbet adna... mintha nem érdekelné annyira... Mikor azt mondja, hogy fontos vagy neki, de te nem érzed, folyton megbánt, még ha ő nem is tud róla. Biztos nem az ő hibája, de a tiéd sem. Nem tudom ki a hibás, talán nincs is hibás, tényleg nem tudom. De akkor is szar érzés.
Nem döntöttem még el, hogy mit kezdjek pontosan ezzel a bloggal. Lehet, hogy csak az érzéseimet, a nézeteimet, a gondolataimat fogom megosztani veletek. Igaz, hogy eredetileg egy történetet akartam írni, de az még várat magára (:
